Latest Tweets:
# ez a történet ott kezdődik, hogy 2011 szeptember végén visszajöttem Belgiumban, pontosabban Brüsszelbe hogy let’s make my dream. De hogy ez-e a nagy álom, ebben kétségeim támadtak időközben.
Hogy mi is történt?
Jelentkeztem nemzetközi diákként egy film suliba, azaz ART SCHOOL, rendezői szakára, MA-ra. Dokumentum film szekció, szuper, fasza, fel is vettek… de!
Mivel BA-m nm nagyon ez, csak úgy elvétve médiakom.nak hívják odahaza. Otthon a kommédia helyett lassacskán tragikomédiának is hívhatnám, no de mind1 ebből is meg kéne élni, meg is lehet már amikor, ahogyan hagyjuk..
Szóval felvettek, de úgy h. 2 év előkészítő hollandul :) szevasz, igen nem adtam fel. Itt sem.
Első intő jel volt, bocsi azaz a második, mert az első akkor volt mikor 2011 februárban gyerekpesztra voltam, lást korábbi blogbejegyzések.. pl. kínai mama holland papa = káosz.
Szóval, otthon még iziben mielőtt ide, kintre jelentkeztem BME-én elkezdtem egy másik MA-t, és ott toltam a hollandot egy kemény 4hónapig, je, Őszintén nem tudtam semmit mikor kijöttem, még babysitterkedés alatt egy 2honapos nyelvsuliba jártam az használt mondjuk de ennyi.
Aztán hol is tartottam? Ja igen szóval szeptemberben elkezdtem a sulit hollandul, bevallom sokkolt picit, de Iam open person, lets do this shit jelszóval mentem előre, többször elsírtam magam kicsi szobámban, de akkor sem adtam fel, tulajdonképpen még most sem :))
Előkészítő alapképzésen 2. évfolyamban vok jelenleg a végén, még van ugye a 3 BA évfolyam, itt persze nincs minden tárgyam csak a gyakosok főlem, kevés az elmélet veretjük a studióba ezerrel meg a vágószoba és thats all. Megy a production, alakul mondjuk így..
Aztán lesz még egy és és master, ahol kiderült h. kb egy óra sincs suliba, van egy nagyjátékfilmed vagy egy doksid v kísérleti és bumm bele, szerezz producert, pénzt, írd meg és gyártsd le, bele a közepébe.
Tulajdonképpen ez mind szép és jó, de mivel én gyak.ot akartam tanulni az otthoni sok elméleti képzés után így az előkészítő sokkal jobban meg is éri, mint a mester. Bár ugye a két év után nm kapnék diplomát csak a MA után csapnának nyakon vele. Szó mi szó ez nm túl pozitív ha időközben meg is gondolnám magam.. márpedig eléggé ott vok jelenleg. Hű bazdmeg leírtam..
És mégpedig miért picsogok mikor:
NYUGAT EU-BAN JÁROK EGYETEMRE
VAN MELÓM
MEGTANULTAM HOLLANDUL
VAN MUNKALEHETŐSÉG A SZAKMÁBAN
REPCSIVEL MAJDNEM 2ÓRA ÉS OTTHON VOK
Jogos, hülye vagyok hát persze, otthonról magyar észjárással ez a racionális következtetés.
Csak hogy Kontra:
NEM BESZÉLEK FRANCIÁUL (MÁRPEDIG BRÜSSZEL 90%-BAN EZ, FUCK YEAH)
ÖSZTÖNDÍJ NÉLKÜL VOK, SZÓVAL NÉHA RESZKEDET HOGY LESZ MEG A LAKBÉR
NINCS IDŐM FRANCIÁT TANULNI, ÖRÜLÖK HOGY TÚLÉLEM, EGYBŐL 2 NYELV SZEMBEJÖTT… ÉRTED?
HELYI EMBEREK KATASZTRÓFÁK, nincs barátság, hidegek, távolságtartóak
NINCS SZOCIÁLIS ÉLETEM, VAGY ELÉG GYENGE ..NA JO ALAKUL, MÁR NEM IS OYLAN ROSSZ MINT ELSŐ FÉLÉVBEN (egyre több magyart találok) :)))
HIÁNYOZNAK A BARÁTAIM OTTHONRÓL MEG ECHTE ÚGY MINDEN
BRÜSSZEL EGY SZAR HELY, BUDAPEST FELÉRTÉKELŐDÖTT ÉS MINDEN AMI OTTHON VAN
THATS ALL SO ILYENKOR JÖN RÁ AZ EMBER, HOGY OTTHON NINCS IS OLYAN ROSSZ DOLGA
BAZD MEG!!!
Szóval a kérdés hogy akkor mi a faszt keresek még mindig itt? MERT A SULI KIBASZOTT JÓ.
Na hát semmi gond, meg lesz oldva, valahogyan. De ezt most le kellett vetnem a ide.
Jelenleg tudjátok hol voltam, beszartok.. melóztam ma is tegnap is meg azelőtt is.. HILTONBAN
MOSOGATTAM… ÉN. ÉRTED? AKI MÉG OTTHON HAZA-HAZA EGY DARAB POHARAT NEM TESZ ARRÉBB :) ANYÁM MOST SZAKADNA… XD
szóval, ja van egy diákmelóm, pincérkedek amúgy de most ezt kellett csinálni, közvetítővel működik a dolog, mint otthon a hosztesz -esdi csak itt pincérnek képeznek ki, hozzá teszem HOLLANDUL, IGEN MÉG MINDIG, komoly teszt, tréningek és minden picsa volt. Büszke vok h. bejutottam a gangbe, echte magyar akcentussal beszélek de legalább megértenek meg énis, ugyh. Ez is vmi.
Szóval gyűjtöm a pénzt az independent filmemhez, ami ugye viszi is… de megéri, reméljük.
Ugyhogy kibeckelem még ezt a hátralévő időszakot és trükközöm hogy merre tovább, mivel otthon még BME-n van egy éven, arra stagnál az ív, h befejezzem mielőbb, otthon kéne még vmi jo melo, ami legalább már a szakmába vág, akárhogyanis :) aztán MA-val már több ösztöndij is az ölembe hullhat, ha mennék mér erre arra úgy a világban, mert ugye ha most lenne egy mester dipszim akkor nem kéne ennyit gürizni, legalább a lakbérért.
És ugye tegyük hozzá h. a tengerentúlon gyengén több a lehetőség ebben a művészeti ágban, mint otthon, vagy akár itt nyugaton…. Node az is egy másik story….
BELGIUM - Még mindig itt vagyok, egy éve is ugyanez volt, dettó.
# miért is?
# mikortól?
# hol vesztem el?
# meddig még?
# zerotól a csillagos égig
# a lehetetlen nem létezik
# wht’s the happiness?
# hogyan tovább?
Megapolis Tokyo
Martin Stavars was born in 1981 in Czestochowa, Poland. He studied economics, computer science and photography, ultimately focusing on the latter. He specializes in black and white cityscapes, landscapes and night photography. He and his camera have visited more than 20 countries, with Asia holding the key spot with the most visits and inspirations.
La Cigala Zul Branding by Savvy Studio
Savvy wanted to help it stand out from the crowd by helping
to communicate it’s joyful and festive nature. the brand ingredients include a “naval” color scheme and symbolism along with custom stencil typography are used together with high contrast photography of the food and drink.
(Source: helveticool)
2012. June 05. - 2012. September 06.
Today is 26th of June, i am here almost 1 month, but it is going so fast. Now easy to remember how did i get here, but when i left my home - i have to admit i was a little bit nervous about this way, bec. at the moment this is the furthest point from home where i have been.
Beginning:
- Budapest (Hungary)- Frankfurt (Germany)- New York JFK
- Almost 2 days without sleeping
- 22 hours travelling
- 1st day sleeping in house without a door :)
- English and American street accent (get use to it)
- Food is actually not so bad, what i expected (not fast food)
- Nice people from all over the world
- Working in the camp office (best job in the camp)
- The weather is: Rainy if not so humid and hot
- Wake boarding on the camp’s lake
- Crazy off nights in a local pub
- Funny Americans
- Beer, beer and beer
- Long driving hours, everything is big and everything is so far away
- Animals are everywhere, chipmunks, dears.. better to don’t know what else..
:)
welcome in camp Hi-rock, MA, since 1948*
What’s the next in Ny?
The most romantic city where I have ever been, strongly recommended someone who loves medieval cities, countryside, boat-trips, canals, original traditional chocolate and Basilica of Holly Blood.
Brugge is West Falnders’s biggest city, with 700 years old town gates, cosy backstreet bars and cafés, windmills, fish and flowers market. This city is hidden pearl from the Golden Age. One day is almost enough to visit it, but if it is possible at least 2-3 days nice to be there.
I cannot describe it so well to mediate the medieval romantic feeling with Gothic churches, which place is the World Heritage of UNESCO, so I prefer to show it!